Én mindig is szerettem volna kutyakiképzéssel foglalkozni már gyermekkorom óta. De a lehetőségeim nem engedték meg ezt a hobbit egészen két évvel ezelőttig.
Mikor is elkezdtem egy állatorvosi rendelőben dolgozni. Ott ébredt fel bennem ismét a gondolat hogy belefogjak ebbe a csodás dologba. Ekkor kezdtem el utánanézni a nekem való kutya fajtájának és a hozzám leginkább illő kutyasportnak.
Így rá fél évvel megérkezett hozzám Bogi a Border Collie. Ekkor már minden tiszta volt.
A cél, amely az agility versenyzés és természetesen az ehhez leginkább illő fajta. Na igen ott álltam Bogival a kezemben nem volt nagyobb mint a sapkám és nagy álmokkal a fejemben, de fogalmam se volt hogy a kutyázást eszik-e vagy isszák.
Majd miután igen hamar rájöttem, hogy ez egyedül nem fog menni beléptem az éppen akkor induló Mentor kutya iskolába Tatabányán.
Telt múlt az idő egyre jobban belejöttünk az engedelmesbe, a sapkányi szőrgombóc a barátom, segítőtársam és védelmezőm lett.
Majd a suliban töltött rengeteg idő után úgy éreztem most már ideje közelebb lépni a célomhoz. Így jutottam el a Warriors Agility Teambe Holti Krisztihez.
Rengeteg nézelődés után esett rá a választás, de most már tudom, hogy jó helyen vagyunk. Mióta itt edzünk újra és újra szerelembe esek ebbe a sportba.